Közösségi oldalak

Kultúra

Elhunyt Konter László, Békéscsabai Jókai Színház egykori igazgatója

Életének 79. évében elhunyt Konter László Jászai Mari-díjas rendező – tudatta az MTI-vel a Magyar Színházi Társaság.

Az alkotót hosszan tartó betegség után csütörtökön érte a halál – áll a közleményben. Konter László 1969-1972 között, illetve 1973-1974-ben a Szegedi Nemzeti Színház színésze volt; a köztes évben a Békés Megyei Jókai Színházban dolgozott. 1979-ben szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Néhány pécsi év után 1983-tól tíz éven át a Népszínház rendezője, 1989-1993 között az utazó operatársulat vezetője volt.
1993 és 2007 között a Békés megyei Jókai Színház igazgató-főrendezője volt. 1996-ban tüntették ki Jászai Mari-díjjal.

Rendezői tevékenysége mellett szívesen foglalkoztatták a filmvásznon színészként is. Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház jelenlegi igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: Konter Lászlót a teátrum saját halottjának tekinti, a közeljövőben megemlékezést is szerveznek a tiszteletére. Elmondta, Konter László hívta őt először a Békés Megyei városba 1999-ben vendégrendezőnek, majd 2003-ban az ő javaslatára lett a Színitanház vezetője. Konter László idejében kisebb volt a színház épülete és a társulat is, kevesebb bemutatót tartottak, de nagyon családias hangulat uralkodott, amelyet igyekeznek megőrizni – fogalmazott Seregi Zoltán.

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum