Közösségi oldalak

Kultúra

Elhunyt Dunai Tamás színművész

Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál – közölte a család csütörtökön az MTI-vel. Dunai Tamás 1949. július 7-én született Mohácson. 1973-ban Szegeden magyar-francia szakon végzett a József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán, majd 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát.

A főiskola elvégzése után a Madách Színház tagja lett, 1992-ig ott játszott, majd szabadúszóként dolgozott, az utóbbi években pedig a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház állandó fellépőjeként láthatta a közönség. Pályája csaknem 50 éve alatt száznál több emlékezetes színházi szerep, több tucat film- és televíziós szerep megformálása kötődik nevéhez. Rendszeres közreműködője volt a Madách zenés darabjainak, a Macskáknak, a Doctor Herznek és a Mária evangéliumának, számos vers- és sanzonfelvétel őrzi emlékét, s néhány filmben (Teketória, Angi Vera, Dóra jelenti, Állatkerti mesék, Gyanú, Made in Hungária) is játszott. A televízióban sok vers- és sanzonfelvétele volt, A szerencsétlen flótás tévéjátékban szerepelt. A rádióban Hans Castorp szerepét játszotta Thomas Mann A varázshegy című művében. Önálló estjeit Olvasólámpa zenével, Szikrák jégkockával címmel adta elő.

Gyakran fellépett a Budapest Dixieland Band és a Budapest Klezmer Band vendégeként is, Magyarországon és külföldön egyaránt. Tagja volt a Színészzenekarnak, klarinéton és szaxofonon játszott. 1996 óta háromszor hívta meg a BBC Világszolgálat, hogy a magyar adás állandó munkatársainak beszédkultúrájával foglalkozzon, 2006 szeptemberétől a Madách Musical Műhely osztályvezető tanára volt. 2004-ben rendezőként is bemutatkozott az Ez nem ugyanAz című musical esttel.

1985-ben Jászai Mari-díjat, 1989-ben Greguss Zoltán-díjat kapott. 1997-ben érdemes művész kitüntetésben részesült. 1998-ban Emerton díjat, Az év musical énekese elismerést vehette át. 2000-ben Mensáros-díjjal jutalmazták művészetét. 2015-ben Magyarország Kiváló Művésze díjat kapott, a következő esztendőben pedig szülővárosa, Mohács díszpolgárává választották. 2017-ben Tolnay Klári-díjjal tüntették ki. 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották.

Dunai Tamás temetéséről később intézkednek – közölte a család.

MTI

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum