Közösségi oldalak

Hírek

Közel 30 évet kért a drogtermesztőkre Szegedi Fellebbviteli Főügyészség

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként a büntetések súlyosítását indítványozta a kábítószerrel kereskedő Békés megyei vádlottakkal szemben.

Elsőfokon a Gyulai Törvényszék járt el az ügyben a Békés megyei Főügyészség vádirata alapján. Az elsőfokú ítélet szerint 2019-ben az egyik férfi a szüleinek lakóhelyén és tanyáján valamint a saját házában jelentős mennyiségben termesztett kannabisz növényeket annak érdekében, hogy a kábítószert értékesítse. A növények termesztésében, gondozásában a férfi édesapja és élettársa is közreműködött.

A férfi több alkalommal értékesített kábítószert az ismerőseinek és volt olyan eset, hogy azt az élettársa adta át a vevőnek. Ugyanebben az időszakban a férfi két ismerőse Békés megyében, két külterületi helyszínen, közösen, jelentős mennyiségben kendernövényeket termesztett, abból a célból, hogy a kábítószert a későbbiekben értékesítsék. Ez utóbbi két férfi már 2018-ban is termesztett kannabiszt, és a kábítószerből mindketten több alkalommal értékesítettek az ismerőseiknek. A vádlottak részben ismerték el a bűncselekmény elkövetését.

Az elsőfokú bíróság a férfit 8 év 6 hónap, az édesapját 3 év 6 hónap, az élettársát 4 év, míg a másik két férfit 7 év illetve 6 év 6 hónap szabadságvesztére ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész négy vádlott terhére súlyosítás érdekében fellebbezett, és a vádlottak valamint védőik is fellebbeztek az ítélet ellen.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett az ügyészi fellebbezéssel, mert a négy vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés aránytalanul enyhe, ezért a bűncselekmények elkövetésének összes körülményére figyelemmel azok súlyosítása indokolt.

Másodfokon az ügyben a Szegedi Ítélőtábla dönt – tájékoztatta portálunkat Dr. Nagyné Dr. Günther Ágnes sajtószóvivő.

Szalagkorlátnak ütközött egy kisteherautó az M60-as autópályán

Lezárták az M60-as autópálya Pécs felé vezető oldalát szombat délután Szederkénynél, mert egy kisteherautó szalagkorlátnak ütközött – közölte az Útinform

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

Baleset miatt lezárták a 68-as főutat Balatonújlak közelében

Teljes szélességében lezárták a 68-as főutat Balatonújlaknál, a 93-as kilométerszelvénynél, miután egy furgon és egy személygépkocsi ütközött – közölte szombat

Egygólos meccsen nyert a Puskás Akadémia Kisvárdán

A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Kisvárda otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A felcsútiak

A kétgólos előny ezúttal sem volt elég a Honvédnak az MTK ellen

Az újonc Kispest-Honvéd hiába vezetett 2–0-ra a szünetben, végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel az MTK Budapest vendégeként a

Vendégsikerek és gólgazdag mérkőzések a 15. fordulóban – NB III-as eredmények

A 15. forduló eddig lejátszott mérkőzésein több vendégcsapat is három ponttal gazdagodott. A Dél-Keleti csoportban az Újpest II. négy gólt

YouTube csatorna

Archívum