Közösségi oldalak

Belföld

Halálos tűzeset történt Békéscsabán

Egy korábban kigyulladt békéscsabai házban holttestet találtak a tűzoltók kedd este – tájékoztatta szerdán az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mukics Dániel közölte, kedd este érkezett bejelentés a katasztrófavédelem ügyeletére, hogy Békéscsabán napok óta nem éri el az ismerősét valaki. Egy tűzoltóegység vonult a megadott lakcímre, ahol tűz nyomait látták és egy holttestet találtak.

Tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség. A háromszáz négyzetméteres családi ház tizenhat négyzetméteres, szobának berendezett kamrájában keletkezett a tűz, két négyzetméteren felhalmozott ruhák és papírok égtek az ágy mellett. A tűz feltehetően gyertya vagy cigaretta miatt keletkezett, de a pontos keletkezési okot tűzvizsgálati eljárás során tárják fel.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

 

YouTube csatorna

Archívum