Közösségi oldalak

Külföld

Putyin: a Nyugat célja, hogy “szétszakítsa” Oroszországot

A Nyugat célja, hogy “szétszakítsa” Oroszországot – mondta Putyin a Rosszija 1 állami televíziónak adott interjúban.

Az országos televízióban vasárnap fogják majd sugározni az interjút, amely előzetesében az orosz elnök szemrehányást tett a Nyugatnak, amiért az szét akarja szakítani Oroszországot.

Mindennek a középpontjában ellenfeleink politikája áll, amelynek célja Oroszország, a történelmi Oroszország szétszakítása. Mindig is megpróbálták az oszd meg és uralkodj elvet alkalmazni. A mi célunk az orosz nép egyesítése.

Putyin ígéretet tett, arra, hogy Oroszország megsemmisíti az amerikai Patriot rakétákat Ukrajnában.

Putyin azt mondja, 100 százalékig biztos abban, hogy Oroszország katonai erői megsemmisítenék a Pentagon legfejlettebb légvédelmi rendszerét, amelyet Joe Biden amerikai elnök ígérete szerint Ukrajnába fog küldeni.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

 

YouTube csatorna

Archívum