Közösségi oldalak

Belföld

Szarvason járt Varjú László árnyékminiszter

Szarvason az árnyékkormány minisztereként sajtótájékoztatóra hívta a médiumok képviselőit Varjú László, ahol kijelentette, hogy

itt a mai napon találkozunk és lesz egy olyan rezsifórumunk, ahol áttekintjük azokat a problémákat és körülményeket, hogy igazából mi történt Magyarországon az elmúlt időszakban

A kormány üzemanyag ársapka megszüntetéséről annyit mondott, hogy a

tegnapi napon a kormány hozott egy döntést, miszerint megszüntette az ársapkát. Azt kell mondjam, hogy árnyékkormányként én tiltakozom az ellen, hogy a családok helyzetét a vállalkozások helyzetét tovább nehezítik azzal, hogy jelentősen megnövelték a dízelolaj és a benzinnek az árát.

Az árnyékminiszter kitért arra is, hogy

azok, akik Szarvas vagy a környéken napelem beruházásba kezdtek és úgy gondolták, hogy az energia a háztartásuk vagy a vállalkozásuk energiafelhasználását úgy fogják csökkenteni hogy napelem rendszert építenek be, azoknak sajnos csalódniuk kellett, hiszen a napelem használat megtérülésének lehetőségét a kormány lényegében megszüntette azzal, hogy korlátozza a használat és a feltöltést lehetőségét.

Varjú László kiemelte, hogy

a pedagógusokat a kormány cserbenhagyta, évekkel ezelőtt egy igen jelentős béremelést ajánlott nekik, és ezt követően ez nem történt meg. Egyre többen hagyják el a tanári pályát. Legalább 45% os béremelést várunk el a kormánytól! Az árnyékkormány e tárgykörben döntést hozott és ezt látjuk megoldásnak illetve azonnali intézkedésnek. Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy önmagában nem csak a bérfizetés hanem az iskola rendszeren is változtatni kell, többek között a KLIK azonnali megszüntetése az ami fontos.

Fotó és videó Bagi László

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

 

YouTube csatorna

Archívum