Közösségi oldalak

Gazdaság

Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata – jelentette ki Lázár János Gyulán

Lázár János építési és beruházási miniszter, a kar egykori hallgatója beszédet mond a Szegedi Tudományegyetem jogtudományi kara felújított épületének avatásán Szegeden 2022. október 28-án. MTI fotó: Rosta Tibor

Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata: Brüsszelben azt mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak és azok nem vonatkoznak majd az energiára, de ez hazugság volt – jelentette ki Lázár János csütörtökön Gyulán.

Az építési és beruházási miniszter a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjárás keretében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: szükség van mindenkinek a véleményére, arra hogy mindenki hallassa a hangját, ezért fontos a nemzeti konzultáción való részvétel. Felidézte, hogy az ukrajnai háború miatt alapvetően változott meg minden.

Kiemelte: a kormány fő célja minden magyar ember biztonságának és létbiztonságának a garantálása.

Ez nem kis feladat akkor, amikor egy felmérés szerint a választók fele érzi úgy, hogy a háborús veszély érintheti az Ukrajnát környező országokat is

– tette hozzá.

“Magyarország a béke és a fegyverszünet mihamarabbi kialakítása mellett áll” – hangsúlyozta Lázár János. Mint mondta, Brüsszelben azt mondták, a szankciók megállítják, sőt lehet, hogy romba is döntik Oroszországot. Azt is mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak, és hogy azok nem vonatkoznak majd az energiára. Ez mind hazugság volt

– jegyezte meg.

Lázár János beszélt arról is, hogy legfontosabb szakmai programjának tartja a 47-es út jelenlegi nyomvonal melletti négysávúsítását Szeged és Debrecen között. Lázár János szerint Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád-Csanád megye felzárkóztatásának egyik legfontosabb eszköze a közlekedésfejlesztés lehet.

Azt mondta, Gyula “ki tudta használni” az elmúlt évek fejlesztéspolitikáját, a városban létrejövő Airbus helikopter-alkatrészgyár az egész megyének új lehetőséget ad a gazdasági profil megváltoztatásához.

Békés megye – a munkaerőpiaci és földrajzi viszonyok, a befektetési lehetőségek és a gazdasági háttér révén – “titkos tartalék és lehetőségmegye” az ország számára

– jelentette ki.

Úgy fogalmazott: itt még van fejlődési és fejlesztési lehetőség, ezért tekint a kormány “szövetségesként Békéscsabára és barátként Gyulára”.

MTI

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum