Közösségi oldalak

Belföld

Geszten kötött ki a Baranyából ellopott nyersolaj

A rendőrök csaknem hiánytalanul megtalálták az egyik baranyai fúrópontról eltulajdonított nyersolajkészletet. A feltételezett elkövetők elismerték a bűncselekmény elkövetését.

Közúti ellenőrzés során vontak intézkedés alá a Határrendészeti Kirendeltség Biharugra járőrei 2022. november 8-án egy 41 éves geszti férfit, valamint az általa vezetett gépkocsit a hozzá kapcsolt utánfutóval. A járműszerelvény átvizsgálásakor a rendőrök 2200 liter nyersolajat találtak, amelyről a férfi úgy nyilatkozott, hogy azt két társával a munkahelyéről tulajdonította el.

A rendőrök megállapították, hogy az ellenőrzés alá vont gépjárművezető két munkatársával a november 8-át megelőző időszakban több alkalommal összesen körülbelül tízezer liter nyersolajat loptak egy baranyai fúrópontról. Egyikőjük csak az eltulajdonításban segédkezett, a nyersolajból nem vitt magával, ellentétben két társával, akik a lopott nyersolajat otthonukba vitték azért, hogy azt később fűtésre használják fel. A 41 éves geszti férfi még testvérének is adott a nyersolajból, aki azt szintén az otthonába szállította.

A rendőrök a három férfi lakóhelyén megtartott kutatás során az eltulajdonított nyersolajat csaknem hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták.

A nyomozók mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését valamennyien elismerték. Tettükkel két és fél millió forint kárt okoztak, ellenük lopás bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum