Közösségi oldalak

Technika

Akár 18 ezer háztartást is ellátna ez az új szélerőmű

Hihetetlen rekordot ért el a német Siemens és a spanyol Gamesa vállalat közös szélturbinája, amit mindössze 10 hónapja helyeztek üzembe Dánia partjainál. A turbina egyetlen nap alatt 359 megawattórányi energiát állított elő, ezzel pedig megdöntötte az egy nap alatt egyetlen turbina által termelt energiarekordot.

Az üzemeltetők szerint a 359 megawattórányi energiával egy közepes méretű elektromos autó nagyjából 1,8 millió kilométert tudna megtenni. Az SG 14-222 DD egyébként évente mintegy 18 ezer háztartásnak elegendő energiát képes megtermelni.

A tengeri szélturbina paraméterei sem elhanyagolhatók: 108 méter hosszú lapátokkal van felszerelve.

Az ezek által lefedett terület elképesztő 39 ezer négyzetmétert tesz ki. A két cég júniusban 60 darab SG 14-222 DD típusú szélturbinára kapott megrendelést, amiket a skóciai Moray West tengeri szélerőműparkban fognak telepíteni. Ennek teljes kapacitása elérheti majd a 882 MW-ot. A szériagyártás várhatóan 2024-ben kezdődik meg.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

 

YouTube csatorna

Archívum