Közösségi oldalak

Sport

Döntetlen a Tiszakécske elleni gyakorlómeccsen

Kihasználva a válogatott programja idejére keletkezett hosszú bajnoki szünetet, a Békéscsaba 1912 Előre csapata szombat délelőtt edzőmérkőzésen fogadta a ligakonkurens Tiszakécskét. A két gárda nem bírt egymással, a küzdelmes, de kevés helyzetet hozó 90 perc során.

A vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést Oláh Máté fejese révén, a beadásnál Bukrán a vonalon ragadt, így a kécskei játékosnak könnyebb dolga volt. A folytatásban változatos játék folyt, a hazaiak a 17. percben Hamed révén egalizálhatták volna az eredményt, amikor a támadó egy az egyben vezethette kapusra a labdát, azonban az Előréből elkerült Baráth Bence nyerte a párharcot.

Szünet után is többet birtokolta a labdát a Tiszakécske, a kapuk azonban nem igazán forogtak veszélybe. A két hálóőrnek csupán egy-egy pontrúgásnál akadt feladata. A hajrában büntetőből egalizált a lila-fehér alakulat, miután Babinyecz-cel szemben szabálytalankodott földije, Baráth a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig Fülöp biztosan értékesítette.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Tiszakécske LC 1–1 (0–1)
Békéscsaba, 200 néző
Vezette: Hanyecz.
Gólszerző: Fülöp (86. – 11-esből), ill. Oláh M. (6.),

Békéscsaba: Bukrán (Tomori) – Szabó Cs., Albert, Bora – Szalai (Puskás), Fülöp, Kitl (Babinyecz), Zvara, Mikló (Szabó Zs.) – Hamed (Mágocsi), Máris (Varga T.). Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Tiszakécske: Baráth – Csáki, Végső, Farkas A., Vachtler – Oláh, Pongrácz, Vinkler, Szekér – Geiger, Vólent. Játszott még: Balajti, Zamostny, Kiprich, Farkas N., Kovács Zs., Halasi, Gyurján. Vezetőedző: Visinka Ede.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum