Közösségi oldalak

Technika

Kidobja a Windows-t és Linux-ra áll át Oroszország

Kidobja a Windows-t és Linux-ra áll át Oroszország

Oroszország egyik régi vágya, hogy a külföldi szoftvertermékeket lecserélje, és a továbbiakban már a Linuxra támaszkodjon. Erre most minden korábbinál nagyobb az esély.

Ha egy informatikai szolgáltató a későbbiekben is szerepelni akar Oroszország közbeszerzési nyilvántartásában, akkor olyan megoldásokat is be kell nyújtania, amik a Linuxra támaszkodnak – írta erről az Sg.hu. A lap szerint az oroszok régóta próbálkoznak átállni a Linuxra, de erre eddig nem mutatkozott komolyabb törekvés. Hozzáteszik: Oroszországban a számítógépek és laptopok 95 százalékán Windows fut.

Az orosz digitális fejlesztési minisztérium által most kidolgozott könnyítések alapján azok a vállalatok, amik linuxos irányba is elviszik fejlesztéseiket, kedvezményeket kaphatnak az iparűzési és társasági adókra, valamint a fizetendő biztosítási díjak esetében is. A forgalmi adót pedig – legalábbis a mostani ígéretek alapján – teljes mértékben elengednék nekik.

A követelményeket szakaszosan fogják bevezetni a különböző szoftvertípusoknál, azaz az irodai szoftvereknél, az adatbázis kezelőknél vagy az automatizálási rendszereknél. A követelmények be nem tartása esetén a fejlesztőt kizárják a nyilvántartásból – írja az Sg.hu. Nagy kérdés egyébként, hogy az ország mindezt hogyan fogja levezényelni, hiszen például a mérnöki vagy banki szoftvereket emiatt gyakorlatilag a nulláról kell(ene) létrehozni.

Oroszország más módon is próbálja függetleníteni magát az IT területén: 2019 decemberében kezdték előírni, hogy az ott eladott minden mobilon fent kell lennie az állam által összegyűjtött programoknak. Emellett egy olyan, az országon belül működő hálózatot is terveztek, ami a globális internettől függetlenül működik.

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság

Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor,

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

YouTube csatorna

Archívum