Közösségi oldalak

Hírek

Szomszédját lopta meg egy férfi Szeghalmon

Pénzt lopott a szomszédjától egy férfi Szeghalmon. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően azonban a teljes összeget nem tudta elkölteni. Az ügy vizsgálata befejeződött.

Szomszédját lopta meg egy férfi 2022. augusztus 26-án kora délután Szeghalmon. Tudta, hogy a férfi elment otthonról és azt is tudta, hol tartja a pénzét, mert amikor kölcsönkért tőle, látta, honnan vette elő a megtakarítását. Bement a ház melléképületébe, elővette a pénzes borítékot, amiből kivett százezer forintot. Tartozásai voltak, de csak az egyiket volt ideje megadni, mert a rendőrök néhány órával a bűncselekmény után előállították. A lopott pénz több mint felét lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosának. A Szeghalmi Rendőrkapitányságon a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. szeptember 16-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum