Közösségi oldalak

Sport

Továbbjutott a Békéscsaba a MOL Magyar Kupában

A várakozásnak megfelelve, a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata magabiztosan jutott a legjobb 32 közé, miután a szombat délutáni találkozón jó első félidei játékkal legyőzte a vendéglátó Szegedi VSE együttesét.

A szegediek a találkozó elején alaposan ráijesztettek a vendégekre. Egyszer szólóban vezethették a labdát Krnács kapusra, de nem tudtak túljárni az eszén, a másik esetben pedig a kapufa sietett a csabai hálóőr segítségére. Szűk félórányi játék után Lukács az ellene elkövetett szabálytalanságért járó büntetőből szerezte meg a vezetést a liláknak, majd nem sokkal később Czékus indításából is betalált, nyugalmat adva ezzel a társaknak a folytatáshoz. Majd még a félidő hajrájában a gólpasszt is viszonozta Czékusnak, aki higgadtan lőtt Czirják kapujába.

A nagy hátrány ellenére a szegediek becsülettel küzdöttek szünet után. A mezőnyben egyenrangú partnernek bizonyultak, még Rádai utolsó emberként elkövetett szabálytalansága után, tíz emberrel sem álltak be bekkelni, ekkor azonban már egyértelműen a vendégek akarata jutott érvényre, akik nem érdemtelenül harcolták ki a továbbjutást. A végeredményt a hosszabbításban Lukács állította be, aki a félpályáról vezetett szólót, elhúzta a kapus mellett is, és két védő között lőtt a hálóba.

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés

Szegedi VSE–Békéscsaba 1912 Előre FC 0–4 (0–3)
Szeged, 150 néző
Vezette: Nagy Attila László (Juhász László, Topálszki Szabin)
Gólszerző: Lukács (27. – 11-esből, 33., 92.), Czékus (39.). Kiállítva: Rádai (70.).

Szeged: Czirják – Kormányos, Rádai, Csamangó (Lőrincz, 76.), Pócs D. – Ábrahám-Fúrús (Fodor, 60.), Káposzta, Kelemen V. (Oroszi, 60.), Papp Á. (Popovics, 78.) – Beretka, Mezei (Mészáros, 76.). Játékos-edző: Kelemen Balázs.

Békéscsaba: Krnács – Szalai, Szabó Cs., Bora, Babinyecz (Fazekas, 82.) – Varga T., Fülöp (Zvara, 82.), Sipos (Talpalló, 69.), Czékus (Hamed, 69.) – Oláh Á. (Máris, 69.), Lukács. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Brlázs István Gábor: – Viszonylag hamar megszereztük a vezetést és magabiztosan játszottunk. A második félidőben kicsit körülményesebbek voltunk, de magabiztosan jutottunk tovább.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

YouTube csatorna

Archívum