Közösségi oldalak

Hírek

Tiltakozik a Párbeszéd a kiemelt beruházások ellen

A Párbeszéd azt követeli, hogy ne legyen több kiemelt beruházás, és törvénymódosító javaslattal kezdeményezni fogja a kiemelt beruházásokról szóló törvény eltörlését – közölte a párt közösségi oldalán közzétett vasárnapi sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.

Szabó Rebeka ezeket a beruházásokat rendkívül károsnak nevezte, mert szerinte nem kímélik a környezetet, nem veszik figyelembe az önkormányzatok építési szabályait, gyakran a műemlékvédelmi szempontokat sem. 2010 óta csaknem 3 ezer kiemelt beruházás kapott engedélyt országszerte – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus szerint a kiemelt építkezések a Fidesz politikáját jelképezik, mert egyik sincs tekintettel a helyiek érdekeire.

Zugló-Alsórákos önkormányzati képviselőjelöltje a Párbeszéd nevében a Bosnyák téri kiemelt beruházás ellen szólalt fel. Kökény Dalma a sajtótájékoztatón megígérte, hogy folytatják az építkezés elleni aláírásgyűjtést, megválasztása esetén pedig ő maga a képviselő-testületben is tiltakozni fog.

Sok jó terv valósulhatott volna meg, de a kormány magához vonta a területet, és “betonmonstrumok” építésével megkeseríti az itt lakók életét. Nekik ugyanúgy nem volt beleszólásuk a tervekbe, ahogy az önkormányzatnak sem – mondta a Párbeszéd helyi politikusa.

MTI

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum