Közösségi oldalak

Kultúra

Elhunyt Olivia Newton-John a Grease egyik sztárja

Elhunyt Olivia Newton-John, aki énekesnőként és filmsztárként is nemzetközi hírnévre tett szert. Férje, John Easterling elmondása szerint hétfő reggel békésen halt meg dél-kaliforniai otthonában, családja és barátai körében. Több mint 30 éve küzdött a mellrákkal, a halál konkrét okát nem közölték. 73 éves volt.

A nagy áttörést 1978-ban érte el, amikor John Travolta oldalán játszott a Grease-ben. Sandy szerepe ikonikus volt, akárcsak a film több dala: a You’re the One that I Want, a Summer Nights és a Hopelessly Devoted to You.

Legnagyobb slágere a Physical volt 1981-ben, amely tíz hétig vezette az amerikai slágerlistát, ezzel minden rekordot megdöntve a 80-as években. Karrierje során végig környezetvédelmi és állatjogi aktivistaként tevékenykedett − írta meg a TMZ.

1992-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, de a betegség tünetmentessé vált, majd 2013-ban kiújult. Újra remisszióba került, de 2017-ben ismét kiújult.

Olivia Newton-John, aki brit származású, de Ausztráliában nőtt fel, 1984-ben ment hozzá Matt Lattanzihez, akivel a Xanadu forgatásán találkoztak. Egy gyermekük született, Chloe Rose 1986-ban. 1995-ben váltak el. John Easterlinggel 2008-ban kötött házasságot.

John Travolta az Instagramon búcsúzott egykori partnerétől.

Drága Oliviám, mindannyiunk életét sokkal jobbá tetted. Hihetetlen volt a hatásod. Annyira szeretlek. Találkozunk majd az út végén, ahol újra együtt leszünk mindannyian. A tiéd voltam az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak! A te Dannyd, a te Johnod!

− írta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

John Travolta (@johntravolta) által megosztott bejegyzés

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum