Közösségi oldalak

Sport

Büntetőpárbajjal jutott tovább a Füzesgyarmat a Magyar Kupában

Végül Fildan Calin lett a főszereplő Fotó: Daru Andrea

A füzesgyarmati labdarúgócsapat bejutott a MOL Magyar Kupa második körébe, miután a szombat délelőtti fővárosi matinén, hosszabbítás után, büntetőpárbajjal múlta felül a BLSZ I. osztályban szereplő lelkes fiatal vendéglátóját.

A vendégek kezdettől fölényben játszottak a „sündisznóállásból” kivárásra játszó rendkívül fiatal házigazda ellen, amelyet szűk negyedóra múltán Vasziljevics fejessel késztetett kapitulálásra. Újabb fertályórányi játékot követően Kis Szabolcs küldött 23 méterről védhetetlen lövést a hazaiak kapujába, ez sem törte meg azonban a lelkesedésüket. Felbátorodtak és a játékrész utolsó harmadában akár egalizálhattak is volna, de előbb az üres kaput nem találták el, majd Fildan védett nagy bravúrral.

Szünet után már nem volt ilyen szerencséjük a sárrétieknek. Előbb több ziccert rontottak, majd a feltámadó vizes csapat – kihasználva a zavarodottságukat – 8 perc leforgása alatt ledolgozta a tekintélyesnek tűnő hátrányát. A folytatásban pedig kiegyenlített játék folyt, mindkét fél döntésre vihette volna, de a kapu előtt elfogyott a tudománya, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban is pro-kontra akadtak lehetőségek, gól azonban nem született újabb, így a továbbjutást büntetők döntötték el. Fildan kapus lett a főszereplő, aki háromszor is hárítani tudta az ellenfél próbálkozását (az utolsót kétszer is), társai pedig egy kivétellel magabiztos végrehajtónak bizonyultak.

Magyar Kupa mérkőzés

Fővárosi Vízművek SK–Füzesgyarmati SK 2–2 (0–2, 2–2, 2–2) – büntetőkkel 3:5
Budapest, 100 néző
Vezette: Kovács Tamás.
Gólszerző: Mamusits (67.), Kiss Zs. (75.), ill. Vasziljevics (14.), Kis Sz. (28.).

Fővárosi Vízművek: Hollókőy – Kiss Zs., Gáti (Varsa, 58.), Fenyvesi (Zoller, 62.), Niedermüller, Zilahi (Mester, 46.) – Korányi (Madarász, 86.), Hutás (Homoki, 91.), Koblencz (Szil, 58.), Mamusits – Peller. Vezetőedző: Mészöly Géza.

Füzesgyarmat: Fildan – Urbanowski (Bánfi, 41.), Vasziljevics, Oltean, Pataki – Bódis – Orovecz (Kiss G., 96.), Kis Sz., Szabó B. (Achim S., 46.), Bajor – Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Boros Tibor: – Az első órában fölényben voltunk, ami gólokban is megmutatkozott. A másodikban már az ellenfél volt a jobb, de a büntetőknél mi tudtunk higgadtak maradni, Fildan pedig lehúzta a rolót.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum