Közösségi oldalak

Kultúra

Idén is négynapos programsorozat lesz az államalapítás ünnepén

Idén is négynapos programsorozat lesz az államalapítás ünnepén – tájékoztatta a rendezvények kommunikációs ügynöksége szombaton az MTI-t.

Közleményükben azt írták: augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és “hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők – emelték ki.

A négynapos fesztiválon idősek és fiatalok, családok és baráti társaságok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot – írták. Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Ezek mellett viszont a Szent István napi rendezvények – fogalmaztak – “számos egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is kínálnak”.

Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. Az Operett Korzó “fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket. A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja – sorolták.

A magyarországi megyék és települések előtt a Városok sétányán, a magyar történelem legnagyobb hősei előtt a Hősök útja programjain tiszteleghetnek az érdeklődők. Idén is megrendezik a hagyományos népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak seregszemléjét, a Mesterségek ünnepét. Számos program várja a divat és a dizájn szerelmeseit is a Bálnában és a Nehru-parton.

“Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz”, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este tartanak – ismertette az ügynökség. Az egyes programokról és rendezvényekről tájékozódni lehet a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon – olvasható a közleményben.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

MTI

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum