Közösségi oldalak

Hírek

Igazi nyári forróság lesz a következő napokban

Igazi nyári kánikula jön, de csak óvatosan a napozással, mert a napsütés nagyon erős UV-sugárzással jár Magyarország szinte egész területén. Nyolc térségből hétben jeleznek extrém magas káros sugarakat. A legveszélyesebb lesz a tűző napon tartózkodni

  • Borsod-Abaúj Zemplén,
  • Heves,
  • Nógrád,
  • Somogy,
  • Tolna
  • és Baranya megyében. Ezeken a területeken 8,4-es, extrém UV-re figyelmeztetnek.

Vasárnap ragyogóan napos, száraz időben lesz részünk, felhők szinte nem is lesznek az égen. Sokfelé megélénkül, északnyugaton megerősödik a délies szél. Hajnalban 11-18 fokot mérhetünk. A csúcshőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.

Hétfőn tovább fokozódik a hőség, 32-37 fokos maximumokra számíthatunk az élénk, helyenként erős déli-délnyugati szélben. Az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, de a délután második felében északnyugat felől egy hidegfront közelítheti meg hazánkat, így nyugaton, északnyugaton ekkor már elszórt záporok, zivatarok kialakulhatnak.

Kedden egy hidegfront hatására élénk, erős lesz az északnyugati szél. Csak pár fokkal mérséklődik a meleg, 26-32 fokot mérhetünk délután. Ugyanakkor sokat süthet a nap, az időnként megjelenő felhőkből csak elvétve alakulhat ki egy-egy kisebb zápor.

Szerdán kezdetben naposabb, délután már többfelé felhősebb idő lehet a jellemző, de csak elszórtan fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar. 29 és 35 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön kezdetben többfelé kialakulhat zápor, zivatar, délután már csak elszórtan. Az élénk, erős északnyugati szélben 30-36 fokot mérhetünk.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum