Közösségi oldalak

Hírek

Két fiatal fiú felgyújtott egy séget Békésen a Kettős-Körösnél

Fürdés után egyikük fázott, ezért gyújtott tüzet két fiú egy stégen és a gátoldalban Békésen, a Kettős-Körösnél. Szerencsére nem esett bajuk, de több mint 250 ezer forint kárt okoztak.

Megrongálódott Békésen, a Kettős-Körös folyón egy stég 2022. június 7-én. A Békési Rendőrkapitányság rongálás vétség miatt nyomozást rendelt el, és a rendőrök felderítették a bűncselekményt. A gyanú szerint egy 13 és egy 15 éves fiú követte el a rongálást. Az idősebb fiú kihallgatásán elmondta, hogy fürödtek a folyóban, majd társa fázott, ezért száraz füvet hordott a stégre és öngyújtóval meggyújtotta, ő pedig a gátoldalban gyújtott tüzet. A stégen vízzel kezdték el oltani a lángokat, a gátoldalban pedig széttaposták a parazsat, így szerencsére nem terjedt tovább a tűz, és a fiúk sem sérültek meg. Az önkormányzat által kihelyezett stégben azonban így is több mint 250 ezer forint kár keletkezett – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum