Közösségi oldalak

Technika

Az EU már a fékbetétek porát is szabályozná – persze a repülőgépek továbbra is szennyezhetnek!

Új területen szigorítaná az Európai Unió az autók emisszióját, már a fékporszennyezést is szabályoznák.

 

A legfrissebb hírek szerint a hamarosan bevezetendő új, Euro 7-es kibocsátási norma esetében az EU már nemcsak a kipufogógázok emisszióját, hanem a járművek finompor-kibocsátását is szabályozná, ezért

A fékporszennyezésre vonatkozóan is megállapítanának maximális határértékeket.

A jármű fékezése során ugyanis – főként a fékbetétekről – apró részecskék válnak le a súrlódás miatt – írta az Alapjarat.hu.

Ezek a PM10 (durva por) és PM2,5 (finom por), vagyis 10 és 2,5 mikron közötti méretű részecskék kimondottan károsak a légzőszervek egészségére. Másrészt

A fékkopás során felszabaduló nehézfémek és egyéb szennyező anyagok a környezetet is károsítják,

rontják a talaj, illetve a víz minőségét is – olvasható az Európai Bizottság által a közlekedés fenntarthatóságáról készített tanulmányában.

Az új norma meghatározná a fékrendszer fékporszennyezésének maximális mértékét a hagyományos, belső égésű motorral hajtott, illetve külön kategóriaként az elektromos autókra egyaránt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmánya szerint a nagyobb méretű és súlyú elektromos autók, például a villanyhajtású SUV-k esetében körülbelül 3-8 százalékkal több a PM2,5-ös kibocsátás mennyisége, mint a belső égésű motoros járműveknél. Ennek oka az akkumulátorok jelentette azaz a pluszsúly.

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum