Közösségi oldalak

Hírek

Putyin a neonácik ukrajnai szerepéről beszélt Macronnak

“Érvekkel alátámasztott magyarázatot” adott francia kollégájának, Emmanuel Macronnak Vlagyimir Putyin orosz elnök a neonácik jelentős szerepéről az ukrán állami politikában – közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtökön .

Az Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete óta a két vezető harmadszor beszélt telefonon egymással.
Putyin elmondta, hogy sok mindennel nem értett egyet abból, amit Macron a franciákhoz intézett szerdai üzenetében elmondott. Egyebek között azzal sem, hogy hazugságnak nevezte azt, hogy Oroszország a nácizmus ellen harcol Ukrajnában. A Kreml szerint az orosz elnök “érvekkel alátámasztott magyarázatot” adott a neonáciknak az ukrán állami politikában játszott szerepével kapcsolatban.

Egyebek között elmondta, hogy Oroszország

“a Donyec-medence védelmét szolgáló különleges művelet” során “folytatni kívánja a megalkuvást nem ismerő harcot a nacionalista fegyveres alakulatok ellen, akik háborús bűncselekményeket követnek el, többek között harci eszközöket helyeznek el lakott területeken és civileket használnak fel emberi pajzsként”.

Putyin kifogásolta, hogy a Macron-beszédben egyetlen szót sem szólt arról, hogy az ukrán vezetés hét évig szabotálta a minszki megállapodásokat, és hogy a nyugati országok, köztük Franciaország semmit sem tett azért, hogy Kijevet rávegye azok végrehajtására. Az orosz elnök szerint elhallgatják a Donyec-medencei civilek elleni, évek óta tartó “népirtást”, amely számos emberáldozatot követelt, és több százezer embert kényszerített Oroszországba menekülni. Az orosz-ukrán tárgyalásokkal kapcsolatban megismételte, hogy Moszkva célja elsősorban Ukrajna demilitarizálása és semleges státusza, hogy ennek az országnak a területéről sose érje fenyegetés Oroszországot. Leszögezte, hogy az offenzíva célkitűzéseit mindenképpen teljesíteni fogják, és a tárgyalások késleltetése csak további orosz követelésekhez vezet Kijevvel szemben.

Putyin felszólította Macront, hogy vállaljon szerepet az Ukrajnában rekedt külföldiek biztonságos evakuálásában. Külön megemlítette a Harkivban tartózkodó indiai diákok nagy csoportját, amelyet szerinte az ukrán biztonsági erők “túszként tartanak fogva”. A Kreml szerint a francia elnök megígérte, hogy az ügyben felveszi a kapcsolatot a kijevi vezetéssel. Az orosz államfő szerint az orosz hadművelet során, amely, mint mondta, a tervek szerint halad, az orosz fegyveres erők mindent megtesznek a civilek életének megóvásáért. Azt állította, hogy a nagypontosságú fegyvereket kizárólag katonai infrastruktúra megsemmisítésére használják.

“A Kijev és más ukrán városok állítólagos rakétatámadásairól és bombázásáról szóló állítások nem felelnek meg a valóságnak, és egy oroszellenes dezinformációs kampány elemei”

– közölte az orosz elnöki sajtószolgálat.

Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács csütörtök esti ülésén is azt hangoztatta, hogy az ukrajnai hadművelet azt bizonyítja, hogy Oroszország neonáci alakulatok ellen harcol, amelyekben vannak zsoldosok is, mint mondta, egyebek között a Közel-Keletről. Megismételte, hogy a civil lakosságot élő pajzsként, a külföldieket pedig túszként használják fel.

Azt mondta, Harkiv pályaudvarán több mint egy napon át háromezernél több indiai állampolgárt, főleg diákokat tartóztattak fel. Többen közülük még mindig ott vannak, több mint félezren pedig Szumiban. Állítása szerint neonácik tüzet nyitottak Harkivból távozni akaró kínai diákokra, akik közül ketten megsebesültek. Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg humanitárius folyosókat nyit a távozni kívánó civilek számára, de a nacionalisták nem engedik ki őket. Méltatta az Ukrajnát támadó orosz fegyveres erők teljesítményét és bátorságát. Azt hangoztatta, büszke rá, hogy

“Oroszország hatalmas, erős és soknemzetiségű népéhez” tartozik, ugyanakkor, mint mondta, sosem tagadja meg meggyőződését, hogy “az orosz és az ukrán egy nép”.

MTI

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum