Közösségi oldalak

Hírek

Akkor is üzletelt, amikor lecsaptak rá

Internetes csalásokkal gyanúsítható férfit fogtak el a Békés megyei rendőrök Törökszentmiklóson. Esetenként több százezer forintot, összességében milliókat csalhatott ki a hirdetéseire jelentkezőktől.

Több mint 5 és fél millió forintot csalt ki a gyanú szerint egy törökszentmiklósi férfi azoktól az emberektől, akik az interneten feladott hirdetéseire jelentkeztek és vásárolni akartak tőle. Álnéven olyan dolgokat hirdetett, amik nem is voltak nála. Motort, szerszámgépeket, óragyűjteményt, gitárgyűjteményt, horgászfelszereléseket, motoros ruhát kínált, esetenként több százezer forintért. A vételárat előre utalással kérte, majd azt mondta a neki fizetőknek, hogy a dolgok, amiket megvásároltak, egy németországi zálogházban vannak, futárszolgálattal küldi el nekik. A csomag feladásával kapcsolatosan hitegette a vásárlókat, hamisított bizonylatokkal próbálta őket meggyőzni arról, hogy már elküldte nekik, amit kifizettek.

Amikor a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2022. február 28-án reggel otthonában elfogták, akkor is éppen üzletelt, telefonon beszélt valakivel, akit megpróbált becsapni. A nyomozás jelenlegi állása szerint országszerte 21 embert károsított meg, de a rendőrök vizsgálják, hogy vannak-e további sértettjei a csalássorozatnak. A 24 éves törökszentmiklósi K. Zsoltot a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. Élettársát is előállították, mert a gyanú szerint a bűncselekménnyel szerzett pénz egy részét a férfi neki utalta tovább. A nő ellen is büntetőeljárás indult, ő szabadlábon védekezik – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum