Közösségi oldalak

Külföld

Szakértő: Putyin célja az ukrán vezetés leváltása, nem az ország megszállása

Sérült radarrendszerek és egyéb berendezések egy ukrán katonai létesítményben a délkelet-ukrajnai Mariupol városban Fotó: MTI/AP/Szergej Gric

Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének külsős munkatársa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy az orosz támadás első számú célja Kijev lehet. Erre utal az ukrán fővárostól 15 kilométerre található reptér elfoglalása is, ahová további orosz csapatok és katonai eszközök érkezhetnek.

Ukrajna egész területén pusztították a fontos védelmi objektumokat az oroszok: lőszerraktárakat, reptereket, katonai bázisokat, logisztikai központokat bombáztak, lőttek tüzérséggel. Az oroszok elképesztő technikai fölényben vannak, ezért az ukránok nem tudnak érdemi ellenállást kifejteni, a tüzérségi előkészítés és a légierő felmorzsolta az ukrán védelmet. A szakértő szerint úgy tűnik, hogy mostanra teljesen felszámolták az ukrán légvédelmet.

Még nem lehet tudni, hogy Vlagyimir Putyin megáll-e Kijevnél. Az biztos, hogy „a katonai művelet végig fog futni”, ezen a ponton már nem reális opció a diplomáciai megoldás. Az oroszoknak az az érdeke, hogy minél gyorsabban lezáruljon a villámháború, nem akarnak elhúzódó utcai harcokba bonyolódni. Addig mennek, amíg szét nem zúzzák az ukrán haderőt, és ki nem kényszerítik a jelenlegi, Nyugat-barát ukrán vezetés leváltását. Ez a fő cél, nem az ország megszállása, mondta Jójárt Krisztián.

Oroszországban sok helyen tartottak háborúellenes tüntetéseket, de ezeket gyorsan felszámolták a hatóságok. Az orosz lakosság nem fog maradéktalanul beállni a háború mögé, főleg, ha lesznek veszteségek, vélekedett az NKE munkatársa.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum