Közösségi oldalak

Belföld

Simonka György visszavonul a politikától, de nem lép ki a Fideszből!

Lemondott választókerületi elnöki posztjáról Simonka György, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője, akit bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség

– értesült a 24.hu magától Simonka Györgytől, aki a lapnak megerősítette, hogy írásban mondott le a posztról, egyben azt is jelezte, kivonul az országos politikából, de marad a Fidesz tagja.

A korrupciós ügyei miatt az már korábban eldőlt, hogy Simonka kiesett Orbán Viktor és a Fidesz kegyeiből, ezért a képviselőt az április választáson már nem indítja újra a kormánypárt. Helyette Erdős Norbert agrárállamtitkár lesz a Fidesz jelöltje Békés megye 4. számú választókerületében.

Simonka eddig sem tűnt fel, legfeljebb csak a bűnügyi tudósításokban. Ebben a ciklusban, de különösön az elmúlt két évben szinte látni se lehetett, csak a saját ügyével foglalkozott. Nem fog hiányozni

– reagált az Alfahírnek Simonka visszavonulásáról Szabó Ervin, az Egységes Magyarországért közös jelöltje.

A jobbikos politikus elmondta, főleg az utóbbi években semmilyen kormányzati segítség, beruházás nem érkezett dél-békésbe, aminek fő oka szerinte a Simonka-ügy, illetve Simonka György személye.

Ugyanakkor Simonka árnyéka továbbra is itt van! Tehát senki ne gondolja, azzal, hogy visszavonul az országos politikából, csökkent volna a befolyása, mert az ügyei mintegy polip, behálozzák a választókerület önkormányzatait is. A gazdasági és talán a politikai ereje az megmaradt. Nem az ő nevén, de hozzá köthető itteni vállalkozások, projektek vannak. Az itteniek tudják, hogy például a fűtés projketben benne van, a földek, a szarvasmarha telep és még egy sor tevékenységben van és vélhetően ezeket meg is kívánja őrizni.

Szabó Ervin elmondta, nem ismeri Simonka utódját a fideszes jelölt Erdős Norbertet, de éppen főleg az elmúlt négy év botrányos ügyei miatt szerinte érzékelhet, hogy a dél-békésiek változást akarnak.

Dr Szabó Ervin

Az Orosházát és 26 másik települést magába foglaló dél-békési választókerületben Simonka György korábban háromszor is tudott nyerni. Igaz, akkor még nem vádolták őt, több családtagját, és összesen 32 társát bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekményekkel. A vád szerint 1,4 milliárd forint kárt okozhattak ezért az ügyészség Simonka Györggyel szemben nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását, valamint 850 millió forint vagyonelkobzást indítványozott.

Alfahír

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum