Közösségi oldalak

Sport

Csak egy pontot hozott el Debrecenből a Békéscsaba II. csapata

Ponttal tért haza Debrecenből a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata, amely a „Loki” tartalékjaival végezett döntetlenre a bajnokság 22. játéknapjának vasárnap délelőtti mérkőzésén. A lila-fehérek az első félidőben hátrányba kerültek, amit szünet után sikerült ledolgozniuk a tíz emberre fogyatkozó házigazdák ellen, sőt a győzelemhez is közelebb álltak a 90 perc második felében.

Kiegyenlített mezőnyjátékkal telt az első félidő, a csapatok sokáig csak szögletekből tudták a kapukat támadni. A 20. percben Bónus Marcell gólt érdemlő átlövése jelentette az első valós veszélyt, ami a kapufán csattant, négy minutával később pedig Farkas Tamás szerezte meg a vezetést a házigazdáknak, miután egy védők mögé belőtt labdát értékesített, 1–0. A mérkőzés addigi menete a folytatásban sem változott meg, Sipaki Patrik előtt nyílt meg az egyenlítés lehetősége, de a 14 méteres ígéretes lövését blokkolni tudták a védők.

A második félidő elején emberelőnybe kerültek a csabaiak. A kiugró Mágocsival szemben utolsó emberként szabálytalankodott a kapitány, Kovács Róbert, amiért villant a piros lap. A debreceniek ettől kezdve az eredményt óvták, a látogatók pedig jelentős nyomás alá helyezték őket. A lila-fehérek törekvései a 79. percben hozták meg a várt eredményt, amikor Korógyi passzából Bónus Marcell a 16-oson kívülről kilőtte a rövid felső sarkot, 1–1. Nyomban ezután joggal reklamálhattak egy elmaradó büntetőt a vendégek, amikor Oláh Ákost rúgták meg a büntetőterületen belül, de a játékvezető sípja néma maradt. Az utolsó pillanatokig küzdöttek a győztes találat megszerzéséért, de a DVSC végül kivédekezte a meccset.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Debreceni VSC II–Békéscsaba 1912 Előre II 1–1 (1–0)
Debrecen, 50 néző
Vezette: Újhelyi Tamás (Balla Levente, Elek Balázs).
Gólszerző: Farkas T. (24.), ill. Bónus (79.). Kiállítva: Kovács R. (49.).

Debrecen II: Szabó S. – Fűzfői, Kovács R., Kovács G., Kusnyir (Tordai, 46.) – Balla, Farkas T., Pintér (Lénárt, 54.), Gyönyörű (Simon, 58.) – Kenderesi (Sármány, 80.), Kalafat. Vezetőedző: Szűcs János.

Békéscsaba II: Krnács – Szabó Zs., Farkas M., Bora, Kasik – Varga T., Bónus, Sipaki (Pap Sz., 66.), Zelik (Korógyi, 77.) – Mágocsi, Oláh Á. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Brlázs István Gábor: – A kapu előtti határozatlanságunk és a helyzetkihasználásnak köszönhetően nem tudtuk mindhárom pontot begyűjteni, de a hozzáállás és többé-kevésbé a játék is rendben volt.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum