Közösségi oldalak

Hírek

Uzuni távozik a Fradiból

Myrto Uzuni egy korábbi Budafoki MTE elleni mérkőzésen

Minden idők egyik legnagyobb értékű átigazolási híre jöhet – írja az ulloi129.hu oldal.

Az elmúlt időszak egyik legjobb fradista játékosa volt Myrto Uzuni. A kiváló támadó 76 fradista meccsén 41 gólt szerzett. Mivel a gólerőssége mellett a mentalitása is remek, így várható volt, hogy komoly ajánlatok jönnek érte. Az oldalnál úgy tudják, hogy mindez bekövetkezett: a spanyol élvonalban 14. helyen álló Granada megegyezett a Fradival és a játékossal is, így Myrto hozzájuk szerződik. Ezért ma már nem lép pályára a Dózsa ellen.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum