Közösségi oldalak

Belföld

Balesetet okozott, elhajtott, de a rendőrök elfogták

A gyanú szerint bódult állapotban vezetett és kocsijával nekiment egy másik autónak egy férfi Békéscsabán, az Erzsébet hídon. Az ütközés után elhajtott a helyszínről, a rendőrök azonban 3 órán belül megtalálták.

 

Békéscsabán, az Erzsébet hídon 2021. december 14-én 12 óra 30 perc körül egy személygépkocsi sávváltás után hátulról nekiütközött egy autónak. A férfi, akinek a szabálytalansága miatt a baleset történt, nem állt meg, nem szállt ki. Szerencsére sérült nem volt, de ő erről nem győződött meg, hanem egyszerűen csak kikerülte az kocsit, aminek nekiment és elhajtott.

Miután a vétlen autós bejelentést tett a történtekről, a rendőrök a helyszínen talált apró, törött alkatrészekből először az autót azonosították, majd azt is kiderítették, hogy ki vezette a járművet. A férfit azonnal keresni kezdték és három órán belül meg is találták, a lakásáról állították elő. Az autója egy földúton volt, mert ott elakadt vele. A gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett nála, így nemcsak cserbenhagyás, hanem kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt is büntetőeljárást indítottak ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum