Közösségi oldalak

Belföld

Két közlekedési balesetnél helyszíneltek és egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.

Békés megyében 2021. december 10-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Orosházán, a Huba utca és a Könd utca kereszteződésében 16 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinak és összeütköztek. A mentők a férfit könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Köröstarcsán, a Széchenyi utca és a Berényi út kereszteződésében 22 óra körül egy kisbusz lesodródott az útról és egy fának ütközött. A balesetben hatan könnyebben megsérültek.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. december 10-én 5 óra 30 perc körül Békéscsabán, a Dobozi úton. Egy tehergépkocsi vezetőjénél az alkoholszondás ellenőrzéskor felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett. A rendőrök előállították, majd miután még két mérés eredménye lett pozitív, elvették a férfi vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

 

YouTube csatorna

Archívum