Közösségi oldalak

Külföld

Elfogadta a román kormány az idei második költségvetés-kiigazítást

Elfogadta a román kormány pénteki ülésén az idei második költségvetés-kiigazítást, amely 2021-re változatlanul 7,13 százalékos GDP-arányos államháztartás-hiánnyal számol.

Adrian Caciu pénzügyminiszter a kormányülést követően elmondta: biztosították, hogy minden betervezett állami kiadást fedezni tudjanak a költségvetésből az év végéig. Közölte, hogy a közalkalmazotti béreket és nyugdíjakat is maradéktalanul és késedelem nélkül folyósítani fogják. A csütörtökön hivatalába iktatott új román kormány módosítása nyomán az államháztartási hiány abszolút értékben 84,905 milliárd lej (1 lej=74,27 forint), ami 1,1 milliárd lejjel nagyobb a korábban tervezettnél.

Adrian Caciu

A deficit azonban GDP-arányosan nem haladja meg a korábban vállalt 7,13 százalékot, mivel abszolút értékben a román bruttó hazai termék is várhatóan nagyobb lesz. A kiigazításkor a legtöbb pénzt az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium kapta, ugyanakkor nagyobb forrásmegvonást a mezőgazdasági és közlekedési minisztériumok szenvedtek el.

A román költségvetési tanács szerint tekintettel arra, hogy az idén a jelentősen nőttek a bevételek a tavalyihoz képest, nem lett volna szabad abszolút értékben növelni a hiányt, még akkor sem, ha a GDP-arányosan vállalt deficit nem változik. A testület ugyanakkor úgy értékelte, hogy a most elfogadott kiigazítás értelmében tartható a december végére tervezett 7,13 százalékos deficit.

MTI

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum