Közösségi oldalak

Belföld

Szarvason balesetnél helyszíneltek, Békéscsabán és Gyulán ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök

Szarvas külterületén 2021. november 10-én 8 óra körül egy személygépkocsi lesodródott az útról és oldalára borult. A mentők a jármű egyik utasát könnyű sérüléssel vitték kórházba. A baleset okát és körülményeit a Szarvasi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Békés megyében két helyen is ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. november 10-én. Először 7 óra 15 perc körül Békéscsaba külterületén ellenőriztek egy személygépkocsi-vezetőt. Ezután 20 óra körül Gyulán, a Temesvári úton állítottak meg egy gyulai motorost. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, amit a 45 éves békéscsabai férfi esetében a további légalkoholmérések is igazoltak. A gyulai férfit a rendőrjárőrök orvosi vizsgálatra, mintavételre vitték. Mindkét járművezető jogosítványát elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum