Közösségi oldalak

Belföld

A rendőrség vádemelést javasol a Gyulán késsel támadó 32 éves helyi férfi ellen

Gyulán késsel támadt, kötekedett, verekedett, Békéscsabán pedig egy buszsofőrrel vitatkozott és jegykiadó automatát rongált meg egy gyulai férfi. A rendőrség büntetőeljárást indított és vádemelést javasol ellene.

Több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi ügyének vizsgálatát fejezte be a Gyulai Rendőrkapitányság. A 32 éves gyulai férfi 2021 márciusában Gyulán, a Városház utcában szóváltásba keveredett egyik ismerősével, majd kést vett elő, amivel vitapartnere felé szúrt. Szerencsére nem túl nagy erővel tette ezt, így a kés nem érte el a férfi testét, csak a ruháját szakította át. A rendőrség a kést lefoglalta és a használója ellen garázdaság miatt büntetőeljárás indult. Miközben ez az eljárást tartott, a férfi máshol is erőszakosan viselkedett. Egy sörözőben a felszolgálónővel kötekedett, majd miután a nő kiküldte, társával megvert egy vendéget.

A férfi, aki csak segíteni akart a pultosnak kiküldeni a rendbontót, könnyű sérülést szenvedett. Több mint egy héttel ezután a 32 éves férfi Békéscsabán szidalmazott egy buszsofőrt és ököllel ráütött a vezetőnél lévő jegykiadó automatára, ami tönkrement. A Gyulai Rendőrkapitányság a férfit garázdaság és rongálás bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja. A sörözőben történtek miatt a társa ellen is büntetőeljárás indult. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. október 15-én továbbította az ügyészségre.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

YouTube csatorna

Archívum