Közösségi oldalak

Hírek

A szimulátoros feladatban Békés megyei rendőr lett az első a közlekedési rendőrök országos versenyén

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte meg az országos megmérettetést.

A tolnai megyeszékhelyen szervezték meg 2021. szeptember 21-e és 23-a között a X. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt. A háromnapos vetélkedésen az ország legjobb motoros- és autós járőrei, valamint karos forgalomirányítói vettek részt.

A versenyen a rendező megye nem indított csapatot, így 18 megye és a Budapesti Rendőr-főkapitányság 3-3 fős csapata mérette meg magát. A rendőrök az első napon szakmai elméleti és KRESZ tudásukról adtak számot.

A második napon a motoros és autós járőrök gyakorlati, vezetéstechnikai pályán mutathatták meg tudásukat. A karos forgalomirányító rendőrök pedig Szekszárd legnagyobb kereszteződésében irányították a közlekedőket.

A kollégák a versenyszámok között járművezetői szimulátoron is kipróbálhatták vezetési képességüket.

A megyében először megrendezett országos verseny eredményhirdetésére 2021. szeptember 23-án került sor Tengelicen. A díjakat Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, Jámbor István r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Közlekedésrendészeti Szakirányító Osztály vezetője, dr. Pilisi Gábor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Megyeri Zsolt r. alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, valamint Magyar Lajos, a TIR SULI Bt. ügyvezetője adta át.

A szimulátoros feladat különdíjasai lettek:

1. helyezett Szelezsán Péter r. zászlós Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A képen a szimulátoros feladat 1. helyezettje Szelezsán Péter veszi át a díjat Magyar Lajostól

2. helyezett Cseh Tibor r. törzsőrmester Jász-Nagykun-Szolnok Rendőr-főkapitányság

3. helyezett Szabó Attila Antal r. főtörzszászlós Hajdú-Bihar Rendőr-főkapitányság

A motoros járőr kategória díjazottjai:

1. helyezett: Farkas Attila r. zászlós Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A motoros járőr verseny győztese:

2. helyezett: Kótner Zoltán címzetes r. főtörzszászlós Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

3. helyezett holtversenyben: Béres Gábor r. főtörzsőrmester Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Bujpál Tamás r. főtörzszászlós Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az egyéni karos forgalomirányító összetett verseny díjazottjai:

1. helyezett: Fodor Ferenc r. főtörzszászlós Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

2. helyezett: Tóth Tímea Rozália r. őrmester Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

3. helyezett: Czövek Csaba r. főtörzsőrmester Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A gépkocsizó járőr kategória díjazottjai:

1. helyezett: Zbiskó Péter címzetes r. törzszászlós Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

2. helyezett: Kornseé Ádám címzetes r. törzsőrmester Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

3. helyezett: Puklér András címzetes r. törzszászlós Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A csapatverseny végeredménye:

1. helyezett Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csapata

Sárkány Zalán országos csúccsal ezüstérmes 1500 méteres gyorsúszásban

Sárkány Zalán országos csúccsal ezüstérmet szerzett 1500 méteres gyorsúszásban szombaton a párizsi Európa-bajnokságon. Szokolai László tanítványa 14:39.45 perces eredménnyel csapott

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

 

YouTube csatorna

Archívum