Közösségi oldalak

Sport

Nem jutott pont a Füzesgyarmatnak a fővárosban

A Füzesgyarmati SK labdarúgócsapata sem tudta „megakasztani” a listavezető BKV Előre őszi menetelését az NB III-as bajnokság Keleti csoportja szerdai nyolcadik játéknapján. A sárrétiek mindvégig szoros meccset vívtak a közlekedésiekkel, akik a hosszabbításban tudták bevinni a mindent eldöntő találatot, így azonban házon kívül változatlanul nyeretlenek maradtak.

A mérkőzés elején kivárásra játszottak a csapatok. A gyarmatiak vették át előbb a játék irányítását, egymást követően kétszer is helyzetbe kerültek, a másodikat gólra is váltották. Hamar jött a házigazdák válasza is, amelyet egyéni hibák sorozata előzött meg. Nem sokkal később a gyarmatiak másik oldalán keletkezett zavar, abból pedig a második életképes akciójukat is góllal zárták a közlekedésiek. A gyarmatiak előtt is adódtak lehetőségek, de nem sikerült a szünetig egalizálniuk.

Molnár Márkó a gyarmatiak vezető góljának szerzője. Fotó: Daru Andrea

A második félidőben minden segítséget megadott a játékvezető a BKV Előrének. A leglátványosabb az volt, amikor Popescu egy felívelt labdát sikerrel vett maga elé, a védője elcsúszott így egyedül mehetett kapura, a közeli asszisztens nem is látott szabálytalanságot, azonban a távoli sípmester megállította a támadót. A hazaiak egyébként az eredmény tartására rendezkedtek be, ennek megfelelően a végjátékban a vendégeknél már a védők is támadószerepkörrel voltak felruházva. De az, ahogy ilyenkor lenni szokott, egy kontrával a házigazdák lezárták a meccset.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

BKV Előre–Füzesgyarmati SK 3–1 (2–1)
Budapest, 45 néző
Vezette: Zimmermann Márió (Márkus Péter, Elek Balázs).
Gólszerző: Ferkó (23.), Kubó (31.), Mile (94.), ill. Molnár M. (18.).

BKV Előre: Éliás – Kubó, Girán, Szabó N., Forgács – Pokó (Kiss D., 80.), Ferkó, Csanálosi (Szabó Á., 63.) – Tóth Sz., Busai (Mile, 80.), Gyurkó (Egressy, 89.). Vezetőedző: Albert Flórián.

Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Lippai, Raducu, Pataki (Karikás, 65.) – Oltean, Achim Á. – Borbély, Hussei (Popescu, 69.), Cigan (Szilágyi, 89.) – Molnár M. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Boros Tibor: – A mérkőzés előtt extra motivációval küldtük pályára a csapatunkat. Teljesen nyugodt voltam a találkozó előtt, de sajnos ezúttal sem bírtuk el a kellemes terhet. Több játékosunk is eddigi leggyengébb egyéni teljesítményét nyújtotta, emiatt pedig csapatszinten sem volt esély nagyot alkotni, de a játék képe alapján ezzel együtt benne volt a meccsben a pontszerzés.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum