Közösségi oldalak

Belföld

Szerszámokat lopott egy férfi Sarkadon, de nem azért, hogy dolgozzon vele

Szerszámokat lopott egy ház melléképületéből egy férfi Sarkadon. Ismerte a járást, mert a ház tulajdonosa azzal segítette őt, hogy alkalmanként munkát, majd az elvégzett munkáért pénzt adott neki. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

 

Segítőjét lopta meg egy férfi 2021. június 14-éről 15-ére virradó éjjel Sarkadon. Annak az idős embernek az udvarára ment be, aki azért, hogy pénzhez jusson, alkalmanként munkát adott neki. Mivel többször dolgozott már a ház körül, ismerte a járást, rögtön a melléképületbe ment, ahol tudta, hogy több szerszám van. Sok mindent összepakolt, de a ház tulajdonosa felébredt a zajra és megzavarta őt, így a dolgok egy részét miközben menekült, eldobálta.

Amit sikerült ellopnia, azt egy bokor alá rejtette, hogy később eladhassa. A Sarkadi Rendőrkapitányság a 25 éves sarkadi férfi ellen lopás vétség miatt eljárást indított. A rendőrök a lopott dolgok egy részét lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. szeptember 21-én elküldte az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum