Közösségi oldalak

Hírek

Nincsenek elfelejtett ügyek Békés megyében

Több mint félmillió forintot vitt el egy medgyesegyházi dinnyefelvásárló cég irodájából 2008 nyarán két fegyverrel fenyegetőző férfi, akik parókát és álbajuszt viseltek. A nyomozók sikeresen azonosították és elfogták a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható győrújbaráti testvérpárost. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

 

Medgyesegyházán, egy dinnyefelvásárló cég irodájába 2008. augusztus 15-én fegyverrel ment be két férfi, akik parókát és álbajuszt viseltek. Az ott dolgozó nőt megfenyegették és a bevételt követelték tőle. Miután megkapták a több mint félmillió forintot, megkötözték és a mosdóba zárták a nőt, majd elmenekültek. A Békés megyei nyomozók az elmúlt években többször is újra elemezték az erőszakos bűncselekmény helyszínén rögzített nyomokat, valamint az összegyűjtött adatokat, információkat, értékelték a bizonyítékokat.

Végül a kitartó munka eredményre vezetett, mert a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói és a Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A győrújbaráti testvérpár fiatalabb tagját 2020. október 6-án, míg az idősebbet 2021. május 26-án állították elő a rendőrök. Az előbbi férfi házában gáz- és riasztópisztolyt, illetve puskát, valamint gumilövedékeket, riasztótöltényeket találtak a nyomozók.

A rendőrség a rablás miatt indult nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. szeptember 17-én továbbította az ügyészségre.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum