Közösségi oldalak

Külföld

Meghalt az izraeli oltásellenesek egyik vezére

Chaj Saulian (Forrás: ynet.co.il)

Saulian a kórházi ágyáról még felszólítást intézett követőihez.

Belehalt az új típusú koronavírus okozta betegségbe az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja szeptember 13-án. Chaj Saulian korábban oltásellenes tüntetéseket szervezett, azokon beszédeket mondott, és a közösségi médiában felszólította jelentős számú követőjét, hogy ne hordjon maszkot, s ne oltassa be magát, mert véleménye szerint „nincs járvány, az oltás felesleges és veszélyes”. Két héttel megfertőződése után súlyos állapotban a Tel-Avivtól délre lévő Holonban kórházba került, ahol hétfő reggel életét vesztette a koronavírus szövődményei miatt.

Halála előtt két nappal Saulian a kórházi ágyáról oxigénmaszkban még felszólította oltásellenes követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen, s szálljanak szembe a „kormányzati kényszerítéssel”.

Izrael a viszonylag kisszámú oltásellenes mozgalom mellett élen jár a koronavírus elleni oltásokban, december vége óta mintegy 6 millió embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,02 százaléka, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy az erősen fertőző delta variáns ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

Izrael a viszonylag kisszámú oltásellenes mozgalom mellett élen jár a koronavírus elleni oltásokban, december vége óta mintegy 6 millió embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,02 százaléka, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy az erősen fertőző delta variáns ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt hirdettek meg, melyben eddig 2,89 millióan oltakoztak. Jelenleg 181 ezer ember van karanténban. Ők vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. Vasárnap mintegy 150 ezer teszttel 7781 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum