Közösségi oldalak

Belföld

Túzok Trail elnevezésű terepfutó verseny lesz a Körös-Maros Nemzeti Parkban

A Dévaványai Sportegyesület, Dévaványa Város Önkormányzatával, és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve, hagyományteremtő szándékkal, 2021. szeptember 4. napján, első alkalommal megrendezi a Túzok Trail elnevezésű terepfutó versenyt, illetve kerékpáros teljesítménytúrát.

A rendezvény elsődleges célja a helyi és környékbeli lakosság részére a helyi természeti értékek által nyújtott környezetben a sportolási, kikapcsolódási lehetőség biztosítása, illetve ezen eseményen keresztül a nemzeti park szerepének, tevékenységének megismertetése, Dévaványa város természeti adottságainak, történelmi emlékeinek bemutatása, a pusztai élet megjelenítése.

A verseny megrendezésével a szervezők igyekszenek megcélozni olyan sportolási, kikapcsolódási igények kielégítését, mely eredményeként a résztvevők rendszeresen visszatérnek, így a Túzok Trail fontos eseményé tud válni az éltükben, illetve Dévaványa életében is.

A verseny rajthelye és célja a Réhelyen kiépített Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont lesz. Innen indulnak a futótávok 5, 10 és 21,1 km – félmaraton – valamint a 25 és 50 km-es kerékpáros távok is. A terepfutóverseny a Réhelytől keletre eső túzokélőhelyek között vezető dűlőutakon fog vezetni. A kerékpáros távok útvonalai Ecsegfalva irányába vezetnek, ahol a Hortobágy-Berettyó szabályozatlan kanyarulatait követő árvízvédelmi töltésen halad az útvonal.

A versenyre való nevezés lehetősége június 4-én nyílik meg, amit online nevezési rendszeren keresztül tehetnek meg majd a sportolni vágyók, a temposport.hu oldalon keresztül.

További részletek ITT

Kikapott a Puskás Akadémia a Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

Halálos motorbaleset történt Kisbucsánál

Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os főúton Kisbucsánál – közölte a

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Nyeretlen maradt az Újpest, de pontot rabolt a Ferencvárostól

Az Újpest 2–2-es döntetlent ért el az ősi rivális Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Kikapott az éllovas Puskás Akadémia az utolsó helyezett Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

A 97. percben mentett pontot az Everton az MU ellen

Az Everton hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek ugyan

 

YouTube csatorna

Archívum