Közösségi oldalak

Gazdaság

35 évre szervezné ki a hulladékgazdálkodási jogokat a kormány

420 hónapra, azaz 35 évre adná oda a kormány a hulladékgazdálkodási koncessziót egyetlen pályázónak – írja a hvg.hu az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent legújabb felhívás alapján.

Az újabb fideszes kiszervezési szándék hírét csütörtökön Fekete-Győr András tette közzé a Facebook-oldalán. A Momentum elnöke szerint a kiírás precíz és pontos, ám mindössze 12 munkanapnyi jelentkezési időt adtak a pályázatra, amely paramétereinek feltehetően csak a MOL lesz képes megfelelni. Ráadásul az óriási állami támogatások is majd a pályázat egyedüli nyerteséhez kerülhetnek. Úgy látja, mindez

“elég egyértelműen szembemegy az Európai Unió irányelveivel”.

A hvg.hu emlékeztet, hogy a kormányzat még tavaly novemberben nyújtott be új törvényjavaslatot a hulladékgazdálkodás átalakítására. Nem mellesleg a lap érdeklődésére akkor a MOL többek között azt is jelezte, hogy övé az egyik legnagyobb hulladékgazdálkodási rendszer Magyarországon, és folyamatosan keresi a bővítési lehetőségeket.

Ha valakinek ismerősen cseng ez 35 éves időtartam, az azért lehet, mert júniusban kiderült, hogy a kormány a hazai gyorsforgalmi úthálózatot ugyancsak három és fél évtizedre koncesszióba bocsátaná. Utóbbi esetében mintegy 2000 kilométernyi útszakaszról van szó.

A pályázati kiírás:
https://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:419243-2021:TEXT:HU:HTML&src=0

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

YouTube csatorna

Archívum