Közösségi oldalak

Gazdaság

A Jobbik bérlakásépítést, lakhatási támogatást és lakbértámogatást ígér a fiataloknak

A Jobbik azt ígéri, hogy egy kormányváltás után bérlakásépítéssel, lakhatási támogatással és lakbértámogatással segíti majd a fiatalokat

– mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, pénteki online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő az EFOTT-ról, a Jobbik sátrából jelentkezett be. Hangsúlyozta, azért vesznek részt a rendezvényen, hogy ezzel is jelezzék fiataloknak:

„nem kell abba a depresszióba szorulni, amit a Fidesz-KDNP csinál Magyarországon”, és nem kell kényszerből elhagyni az országot, mert van egy jobboldali ellenzéki párt, amelynek „piacképes ajánlata van arra, hogy megmentse a magyar jövőt”.

Elmondta: a Jobbik elsősorban a lakhatási gondok megoldásával segítene a fiataloknak. Azt ígérte: a Jobbik „szépen lassan” emelné az átlagos bérszínvonalat, és megfizethető bérlakást biztosítana mindenki számára, de azoknak is megkönnyítené a helyzetét, akik saját tulajdonba szeretnének költözni.

Z. Kárpát Dániel szerint, ha jövőre feláll egy „nemzeti egységkormány”, akkor a bérlakásépítési-, a lakhatási támogatási- és lakbértámogatási csomagot akár három nap alatt keresztül tudják vinni az Országgyűlésben.

Hangsúlyozta: a lakhatási káosz felszámolásának előfeltétele a kormányváltás, a kormányváltásnak pedig előfeltétele a sikeres előválasztás, ezért az EFOTT-on is minden fiatalt arra fog kérni, hogy vegyen részt az előválasztáson, támogassa a Jobbik, illetve az ellenzék jelöltjeit.

„Mi a magyar fiatalok számára olyan jövőképet szeretnénk felvázolni, ahol nem kisemmizett bankhitelesek lesznek, és nem alacsony bérért robotoló emberek a futószalag mellett, hanem olyanok, akik a szülőföldjükön tudnak boldogulni”

– fogalmazott a Jobbik országgyűlési képviselője.

Második tavaszi mérkőzését is megnyerte a DVSC

A Debrecen 2-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 19.

Hámori Luca nemzetközi tornát nyert Spanyolországban

Az olimpiai ötödik helyezett Hámori Luca megnyerte a spanyolországi La Nuciában rendezett Boxam elnevezésű nemzetközi

Egy pontot szerzett Zalaegerszegen az FTC, ezzel az élre állt

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és

Negyvenéves lett Cristiano Ronaldo

A futball egyik legnagyobb csillaga, Cristiano Ronaldo ma (február 5.) ünnepli 40. születésnapját. A portugál

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!