Közösségi oldalak

Belföld

Gyilkosság lett a súlyos testi sértésből Kétegyházán

Mint arról portálunk is beszámolt két család támadt egymásra Kétegyházán, többen megsérültek, egyikőjük a kórházban életét vesztette. A rendőrök hét férfit fogtak el, akik a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.

 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, vita alakult ki két család között Kétegyházán, a Nagy Sándor utcában 2021. augusztus 14-én kora délután. Többen összeverekedtek, négyen megsérültek. A rendőrök három férfit őrizetbe vettek és nyomozást rendeltek el, további három férfi ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, akik közül két férfit 24 órán belül Orosházán fogtak el a rendőrjárőrök.

Ma délelőtt Békéscsabán és Gyulán további két férfit állítottak elő és vettek őrizetbe a rendőrök, egyikőjüket a körözés alapján keresték.

A bántalmazás következtében szerzett sérüléseiben 2021. augusztus 16-án elhunyt egy férfi a gyulai kórházban, ezért a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaságon kívül, halált okozó testi sértés miatt is folytatja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az eset körülményeinek a kivizsgálását. A rendőrségen az a férfi is őrizetben van, aki a gyanú szerint a halállal végződő sérülést okozta – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

YouTube csatorna

Archívum