Közösségi oldalak

Hírek

Elhunyt Furkó Kálmán, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredese

Hetvennégy éves korában elhunyt Furkó Kálmán, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredese, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója – közölte kedd délelőtt Facebook-oldalán a Honvédelmi Minisztérium.

A honvedelem.hu oldalon kiemelték:

“Furkó Kálmán „mind a Magyar Honvédségen belül, mind a magyar harcművészeti életben felbecsülhetetlen jelentőségű örökséget hagyott maga után”.

Furkó Kálmán 1947. január 2-án született Nyírbátorban. Tehetséges, sportszerető gyermekként a Testnevelési Főiskolára (TF) készült. Minden álma volt, hogy olimpiai bajnok súlylökő lesz. Elsőre nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, így az Északi Járműjavítóban technikusként dolgozott. Másodjára úgy vették fel a Főiskolára, hogy előtte el kellett mennie tizenegy hónap katonai szolgálatra az egri felderítő zászlóaljhoz. Ott találkozott először a közelharccal, ami óriási hatással volt rá, de ekkor még az atlétikában képzelte el a jövőjét – írja az ismertetés alapján az MTI.

A főiskolán Galla Ferenc vezette be a test test elleni küzdelem rejtelmeibe. Az áttörést 1972-ben egy főiskolai karatebemutató hozta el a számára. „A dzsúdó- és karateedzéseken tapasztaltaknak köszönhetően olyan komplex szemléletre tett szert, ami hiánypótló volt az akkori sorkatonai kiképzésben” – fogalmaztak.

Amikor 1971-ben végzett a TF-en, előbb Vácra küldték, később a szolnoki felderítő zászlóaljhoz került. „A következő években felderítő katonák ezreit tanította az önvédelem fortélyaira, a magyarországi kyokushin karate egyik alapítójaként pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a stílus nemcsak megvetette a lábát Magyarországon, hanem a legnépszerűbb távol-keleti harcművészeti ággá fejlődött” – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a haderőben évtizedeken át az ő szellemisége dominálta a közelharckiképzést, a jelenlegi rendszer is sokban merít örökségéből.

Furkó Kálmán 1976-tól már nemzetközi karateversenyeken is részt vett. 1977. október 24-én alapította meg Szolnoki LTE néven saját klubját. Mesterként válogatott versenyzők sorát nevelte évtizedeken keresztül. Hosszú ideig volt a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke és a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke, emellett az Európai és a WKO Világszervezet övvizsgabizottságának is tagja volt – írta a honvedelem.hu.

Az 1980-as évek végén forgatott népszerű magyar katonai tévésorozat, az Angyalbőrben több epizódjában is szerepelt a közismert katonatiszt.

Furkó Kálmán számos sport- és állami kitüntetésben részesült: 2016-ban a honvédelmi minisztertől életműdíjat kapott, 2017-ben pedig a karate-világszövetség, a WKO – a világon negyedikként – 8. mesterfokozatot (dant) adományozott neki.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum