Közösségi oldalak

Hírek

Ügyészségen az internetes csaló ügye

Interneten keresett ritka motoralkatrészeket egy Békés megyei férfi. Valaki felhívta és megígérte neki, hogy beszerzi amire szüksége van, de ez nem történt meg annak ellenére sem, hogy előre fizetett. A rendőrök a csalás gyanúsítottját azonosították és az ügyének vizsgálatát befejezték.

 

Motoralkatrészeket szeretett volna vásárolni 2019 novemberében az interneten egy Békés megyei férfi. Különböző fórumokba írta be, hogy mikre lenne szüksége. A bejegyzései alapján kapcsolatba került egy férfivel, aki megígérte neki, hogy a viszonylag ritkának számító alkatrészeket Olaszországból beszerzi.

Előre kért 77 ezer forintot, amit a nagyszénási férfi el is küldött, a megvásárolt dolgokat azonban nem kapta meg. Többször váltott üzenetet és videóhívásban is egyeztetett az eladóval, de utóbb kiderült, hogy az idegen csak hitegette őt, nem intézett semmit. Volt, hogy azt állította, már feladta a csomagot, de az erről szóló igazolásról nem tudott fotót küldeni. Máskor arra hivatkozott, hogy külföldön van, ezért nem tud intézkedni, de amint hazaér, feladja a csomagot.

Több hónap után azonban elismerte, hogy nem szerezte be az alkatrészeket, de a pénznek csak kevesebb, mint a felét küldte vissza. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei azonosították a csalással gyanúsítható 39 éves jáki férfit, aki kihallgatásán elismerte, hogy a pénzt megkapta, de nem teljesítette azt, amiben a nagyszénási férfivel megállapodtak. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. július 2-án továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum