Közösségi oldalak

Hírek

„Unokázós” csalók csaptak be egy idős nőt Füzesgyarmaton

Több százezer forintot utalt át egy füzesgyarmati nő „unokázós” csalóknak, akik egy családtaggal történt balesetre hivatkozva kértek tőle pénzt.

Csalók hívták fel mobiltelefonján egy idős nőt 2021. június 14-én 9 óra körül Füzesgyarmaton. Az első telefonáló a hívott fél unokájaként mutatkozott be és azt mondta, hogy kerékpárjával balesetet okozott, mert nekihajtott egy személygépkocsinak. Arra hivatkozva kért pénzt, hogy meg tud egyezni az autóssal. Ezután rögtön egy másik férfi is telefonált, és azt állította magáról, hogy az összetört jármű tulajdonosának az ismerőse.

Azt mondta a füzesgyarmati nőnek, hogy az unoka másfél millió nagyságú kárt okozott az autóban, de meg tudnak egyezni. A nagymama a megtakarított pénzével azonnal a postára sietett, ahol több százezer forintot átutalt a telefonálóknak. Az utalás után az idős nő felhívta a családtagjait, hogy az unokája felől érdeklődjön, akkor derült ki, hogy nem történt baleset és becsapták őt – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség ismételten kéri, ha bárki családtagként mutatkozik be a telefonban és sürgősen pénzt kér, szakítsák meg a vonalat! Hívják fel a rokonukat azon a telefonszámon, amelyiken máskor is beszélni szoktak! Győződjenek meg arról, hogy tényleg bajba került-e! Idegenekkel ne beszéljenek meg találkozót és ne adjanak át pénzt, ékszereket, egyéb dolgokat, idegen számlaszámra, névre ne utaljanak, küldjenek pénzt! Ha rendőri intézkedésre, segítségre van szükségük, hívják a nap 24 órájában ingyenesen hívható 112-es számot!

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Azonnali hatállyal menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub közleménye szerint a vezetőség

Elveszítette veretlenségét a listavezető Soroksár

Az első helyen álló Soroksár SC 5-2-re kikapott hétfőn a BVSC-Zugló vendégeként a labdarúgó NB II kilencedik fordulójának zárómérkőzésén, így

YouTube csatorna

Archívum