Közösségi oldalak

Külföld

Borrell: a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd az európai jövőhöz vezető út záloga

Josep Borrell

A párbeszéd Belgrád és Pristina között az európai jövőhöz vezető út záloga mindkét fél számára, az erőfeszítések már eddig fontos eredményeket hoztak állampolgáraiknak – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Brüsszelben.

Josep Borrell a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó párbeszéd soron következő fordulójára érkezve hangsúlyozta, az Európai Unió a gyors előrehaladásban érdekelt.

“Célunk, hogy elhagyhassuk a múltat, és átfogó, jogilag kötelező érvényű megállapodást kössünk a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásáról. Ez a záloga annak, hogy az európai jövő valósággá váljon”

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkánról folytatott megbeszélések folyamata új lendületet kapott Európában, és fontosnak nevezte, hogy az egész régió éljen a lendület adta lehetőséggel.

“Az új lendületet ki kell használnunk”,

Koszovó és Szerbia kapcsolata ugyanis fontos az egész régió hosszú távú stabilitása és a gazdasági fejlődés szempontjából. A kettejük közötti megállapodás nélkül mindez veszélybe kerül – figyelmeztetett az uniós diplomácia vezetője.

Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be a Szerbiából és a Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.

MTI

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum