Közösségi oldalak

Sport

Idei első vereségét szenvedte el a Füzesgyarmat

Fotó: Erdős Csaba

Idei első vereségét szenvedte el vasárnap a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata, amely a lassan „mumusának” tekinthető, kiesés ellen küzdő Salgótarján otthonában maradt alul a bajnokság 25. fordulójában. A sárrétiek gyakorlatilag önmaguknak köszönhetik, hogy elhullajtották első idei pontjaikat, hiszen az elején büntetőt hibáztak, és azt már nem tudták jóvátenni.

Akár már a 8. percben megszerezhette volna a vezetést a gyarmati csapat, amikor a tarjáni védők kissé fölöslegesen Cigan lábát húzták el a tizenhatos bal csücskénél. A büntetőnek a sértett állt, de a jobb sarokra tartó lapos lövését elcsípte a hazaiak kapusa. A folytatásban a vendégek birtokolták többet a labdát, de nehezen érvényesültek a saját térfelüket 9 játékossal megszálló hazaiakkal szemben. A félidő közepén Raducu közeli fejesét védte bravúrral Puporka, aki az esetnél kézsérülést szenvedett, nem is tudta folytatni tovább. Volt még egy ígéretes lökete a bal összekötő helyéről Kis Szabolcsnak, amit a rövid saroknál csípett el Végh. A tarjániak csak ritkán jutottak el a gyarmati kapu előteréig, akkor sem jelentettek veszélyt, ezért is jött váratlanul a vezető góljuk. A 38. percben láncreakció szerűen mondott csődöt a gyarmatiak jobb oldala. Egy labdaszerzést követően Sárközi ügyesen tört be a bal szélről, középre gurítását az őrizet nélkül hagyott Skulka Botond helyezte Fildan kapujába, 1–0.

A második félidő elején még nagyobb nyomás nehezedett a Salgótarjánra. Ebben az időszakban Cigan ígéretes lövését kellett védenie az SBTC kapusának. A cserék által még támadóbb szerkezetre váltott a vendégcsapat, de a fölénye meddőnek bizonyult, a ritka hazai akciók viszont több veszélyt hordoztak. A 68. percben Skulka közeli lövését öklözte ki nagy bravúrral Fildan, a 79. minutában pedig a kapufa is a gyarmati csapatkapitánnyal volt. A Tarján ügyesen ölte az időt, előretolva védekezett, így a mérsékeltebb támadójátékot bemutató sárrétiek előtt nem igazán adódott egyenlítési lehetőség. Már a balul sikerült büntető előrevetítette, hogy nem lesz könnyű dolga a vendégcsapatnak, ami be is következett. Tovább tart a gyarmatiak „tarjáni fóbiája”!

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Salgótarján BTC–Füzesgyarmati SK 1–0 (1–0)
Salgótarján, zárt kapuk mögött
Vezette: Gál Péter (Urgyán Antal, Czeglédi Barna).
Gólszerző: Skulka (38.).
Jó: Puporka, Végh, Sárközi, Skulka, ill. Ramos, Cigan, Achim Á., Pataki.

Salgótarján: Puporka (Végh, 24.) – Simó A., Bakos, Nemes, Szeles – Bata (Petrezselyem, 85.), Sárközi, Hegedűs, Skulka, Bocsi (Horváth M., 75.) – Tarlósi M. Vezetőedző: Lakatos Béla.

Füzesgyarmat: Fildan – Karikás (Balogh G., 70.), Tóth O. (Lippai, 62.), Raducu, Achim Á., Pataki – Vajda (Shadi, 62.), Ramos, Kis Sz. – Popescu, Cigan. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.

Lakatos Béla: – Nagyon agresszívak és motiváltak voltunk. A büntető fordulópontot jelentett, igaz sokat tettünk az eredményért és a szerencse is mellettünk állt. A második félidőben is több helyzete volt a vendégcsapatnak, de előttünk is adva volt a lehetőség, hogy lezárjuk a meccset.

Boros Tibor: – Bár nem akartam vészmadár lenni, de a meccs előtti prognózisom nagyon ült. Ma még büntetőből sem voltunk képesek gólt szerezni. A hazaiak agresszív stílusához a játékvezető is partner volt, így eredményesen tudták ölni a játékot. A győzelmet sosem kell megmagyarázni, nekem nem is marad más tisztem, mint gratulálni a hazaiak sikeréhez.

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Vereség az ETO parkban a Ferencváros ellen

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

Kiütéssel nyert a Gyula, botlott a Tatabánya – NB III-as eredmények

A hétvégén a hetedik fordulót rendezték az NB III-ban. A Dél-Keleti csoportban kiütéses győzelmet aratott a Gyulai Termál FC, amely

Gólzáporos debreceni győzelem Pakson

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Varga Barnabás megállíthatatlan, az AEK öt góllal nyert

Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK

YouTube csatorna

Archívum