Közösségi oldalak

Hírek

A magyar virológus elmondta, mi a baj a kínai vakcinával

Duda Ernő virológus professzor a Szeged Televíziónak azt nyilaktozta a kínai vakcinákkal kapcsolatban, hogy azok elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer–BioNTech-félétől és a Moderna által gyártott oltásokétól,

– írja a szeged.hu.

A virológus a kínai gyártmányú oltást – melyet a kormány milliós tételben vásárolna, jelesül a Sinopharm által gyártottat – egy repülőgéphez hasonlította.

Körülbelül akkora különbség van, mint egy duplafedeles, propelleres repülőgép és mondjuk egy lopakodó repülőgép között. Nagyon sokféle kínai vakcina van, de konkrétan ez, amelyik szóba került, lényegében olyan módszerrel készült vakcina, amit százötven évvel ezelőtt Pasteurék már kifejlesztettek. Tehát egy elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina áll szemben azzal a high-tech-kel, ami abszolút a 21. századot képviseli, a messenger (hírvivő) RNS-alapú technológiával

– fogalmazott a professzor hozzátéve, ha a teljes vírust juttatják a szervezetbe, mindegy, hogy azt inaktivált formában (halott vírusként) teszik, akkor is benne van a vakcinában a vírus összes fehérjéje és nukleinsavja.

Ez lehetséges problémákat jelenthet, olyanokat, amik a messenger RNS-alapú vakcina esetében nem jöhetnek számításba

– vélekedik Duda.

Kifejtette, a beoltott, elpusztított vírus ugyanis ottmarad a szervezetben, s potenciálisan autoimmun folyamatokat képes kiváltani, ami azt jelenti: az elpusztított vírus később is kiválthat olyan immunválaszt, ami során a szervezet önmagát kezdi el támadni.

Duda Ernő a kínai vakcinák helyzetét kaotikusnak értékelte, s emlékeztetett: a nyugati vakcinákról jóváhagyásuk előtt megjelentetnek egy közleményt, amiben részletesen leírják a kísérletek menetét, illetve eredményét.

A kínaiakkal kapcsolatban egyelőre ilyenről nem tudunk

– közölte a virológus, aki egyébként hiányolja a kínai vakcinák kísérleteinek harmadik, utolsó fázisáról szóló dokumentumait is.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum