Közösségi oldalak

Technika

Megszűnik a Ladák forgalmazása Magyarországon

Szűk öt évvel a visszatérés után újfent vége a Lada hazai pályafutásának. Az importőr jövő héten ad ki közleményt az ügyben, de nagyon úgy tűnik, hogy a szigorodó kibocsátási szabályzások mellett egyelőre nincs jövője Európában a márkának.

A Lada hazai kereskedői honlapjáról eltűnt minden Magyarországon forgalmazott modell, azaz a Vesta és a 4X4 (Niva) különböző változatai.

Lada Vesta

A hírre a HVG megkereste a forgalmazó marketingvezetőjét, aki nem cáfolta a megszűnés hírét, de csak annyit tett hozzá, hogy jövő héten adnak ki egy közleményt a márkáról. Azok után, hogy az orosz sajtó már korábban is az európai forgalmazás megszüntetéséről írt, nem lenne meglepő lépés a megszűnés.

Az EU drasztikusan szigorodó (mintha a gyárak nem szennyeznének semmit szerk.) emissziós normáival még a lényegesen tisztább flottával bíró nagy autógyárak is nehezen tartanak lépést, a Lada pedig etéren messze mögöttük jár. Ahhoz pedig túl kis mennyiségben adnak el az EU-ban, hogy megérje a márkának ezért a piacért nagy áldozatokat hoznia, óriási pénzeket költenie a fejlesztési keretből.

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Keleten oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!