A Nokia ezúttal a remek árral próbál ujra teret hódítani

Amikor valaki azt mondja, hogy bőven százezer forint alatt, lehetőleg inkább olyan 50-60 ezer körül keresne magának telefont, de annak azért legyen jó az üzemideje, csináljon jó képeket, és még ne is nézzen ki botrányosan, akkor a legtöbben a használt telefonok piaca felé sodródnak.

Csodát nem lehet várni tőle, senki nem fogja ezzel készíteni a National Geographic következő címlapfotóját, és nem is ezen lehet majd végigjátszani a legmenőbb játékokat. Cserébe viszont határozottan gyors, sokáig bírja, és két évig biztosan kapja a Google-frissítéseket, ami nem egy elhanyagolható szempont. Az Android One is tökéletes azoknak, akiknek túl sok extrára nincs szükségük, helyette egyszerű, de megbízható kezelőfelületet szeretnének.

A logikátlan névadásokhoz már kezdünk hozzászokni, valószínűleg itt is sokan hihették azt, hogy az 5.3 a kijelző méretére utal, de ez nincs így. A telefon képernyője 6,55 inches, vagyis ez nem az a kis, zsebben könnyen elférő kézreálló típus, ennek fényében pedig joggal lehet feltenni a kérdést, hogy akkor miért az a neve, hogy Nokia 5.3? Erre röviden összefoglalva az a válasz, hogy még 2018 környékén a finn cég kitalálta, hogy az addigi számozás után a Nokia 5 újabb verziója nem lehet Nokia 6, hanem 5.1 lesz – nagyjából úgy, ahogy a Samsung az A szériájánál, ahol például az A50 készüléket az A51 váltja. Szóval a Nokia 5.2 idei változata a Nokia 5.3, jövőre pedig minden bizonnyal jön majd az 5.4.

A kamera ennyiért szinte ajándék

A névadáson túl persze vannak még érdekességek a telefonnal kapcsolatban, nézzük is meg, mit tud az 5.3. Ami a legszembetűnőbb, az a négy hátsó kamera kör alakban, középen a vakuval, alatta pedig az ujjlenyomatolvasóval. Utóbbiról nem mondanám, hogy ideális helyen van ott, főleg ha sokat tartja valaki az asztalon maga mellett a telefont, ennél például sokkal kényelmesebb megoldás lenne az oldalsó bekapcsoló gombba épített megoldás. A kamera vegyes érzetet kelthet, hiszen azért mégiscsak arról van szó, hogy egy 65 ezer forintos, vagyis egy inkább alsó kategóriás árú telefont vizsgálunk, amire ráadásul egy 13 MP f/1.8, egy 2 MP-es mélységérzékelő, egy 5 MP-es ultraszéles és 2 MP-es makrolencse került, vagyis

Összességében utcahosszal veri a hasonló árkategóriájú készülékek kameráját, de nem meglepő módon azért vannak hiányosságai. A szikrázó napsütéssel nagyon jól boldogul, a kevés fényt és sötétet is többé-kevésbé megoldja, naplementekor viszont bár éles lesz a képek többsége, a mesterséges intelligencia nem igazán birkózik meg a színekkel, a végeredmény pedig komorrá és indokolatlanul sötétté válik. A makrofotó módra hamar rá lehet kapni – igaz, viszonylag hamar meg is lehet unni –, a videózásnál pedig hiába jó a képstabilizálás, a telefon sokszor nehezen találja meg vagy elveszti a fókuszt. Azt viszont ki kell emelni, hogy noha a fentiek alapján ezen a téren nem tűnik annyira csábítónak az 5.3, összességében még mindig azt kell mondani, hogy ezen az áron kimagasló a kamera teljesítménye.

Megbízható strapabíró telefon

A másik nagy előnye a csupasz Android, amiben nincsenek előre telepített játékok és alkalmazások, csak a sima androidos felület a maga egyszerű és logikus kezelhetőségével. Ezen túl pedig természetesen teljes mértékben testre szabható minden. Ez elsőre furcsa lehet azoknak, akik más konkurens telefonjáról váltanak, aminél hozzászoktak a saját kezelőfelülethez vagy a saját alkalmazásokhoz, de a váltás nem igazán drasztikus, főleg ha valaki a Google-szolgáltatásokra rendezkedett be az elmúlt években. A másik előnye az, hogy két évig garantáltan érkeznek a frissítések, vagyis például az Android 11 frissítést egészen biztosan megkapja a készülék.

Ami a teljesítményét illeti, a Nokia 5.3 nem egy erőgép, de megbízhatóan teljesít. Ez alatt nagyjából azt kell érteni, hogy

  • átlagos használat mellett jó az akkumulátorideje, így nem kell aggódni, hogy hamar lemerül,
  • illetve az egyszerűbb játékokkal is könnyen elboldogul.

Ahogy a kamera esetében, úgy itt is igaz rá, hogy az árához képest teljesítményben simán lehetett volna feljebb is pozicionálni, vagyis jóval drágább telefonok szintjét is magabiztosan hozza. Ugyanez igaz arra is, ahogyan szól, és bár a kijelző minősége sem kifejezetten emlékeztet a mozizás élményére, egy-két sorozatot vagy videóklipet simán elbír. Emellett ráadásul az a mondás, hogy alacsony a kékfény-kibocsátása, és erről a dologról TÜV Rheinland tanúsítványuk is van, ami rövid távon nem jelent látványos javulást, hosszú távon viszont biztosan hálás lehet majd érte a felhasználók szeme.

Összességében a Nokia 5.3 legnagyobb előnye az ár/érték aránya, legnagyobb versenytársai talán a Xiaomi készülékei lehetnek. A Nokia melletti fő érv így egyértelműen a 2 éves garantált frissítés és az Android One rendszer lehet.

Adatok Nokia 5.3 telefon

Ár 65 ezer forint körül
Kijelző mérete 6,55 inch
Kijelző típusa HD+ 20:9
Kamera 13 MP f/1.8,
2 MP-es mélységérzékelő
5 MP-es ultraszéles
2 MP-es macro
Processzor Snapdragon 665
Akkumulátor 4000 mAh
Operációs rendszer Android 10

Forrás: index

Copyright © 2015-2021 KELETEN.HU – Impresszum