Közösségi oldalak

Sport

Verstappen nyerte az el sem indított futamot

Fotó: Formula1.com

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, amelyet a heves esőzés és az erős szél miatt el sem tudtak indítani.

A 23 éves pilótának ez az idei hatodik, és pályafutása 16. futamgyőzelme. Verstappen mögött George Russell, a Williams brit versenyzője lett a második, míg honfitársa, a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) a harmadik. A verseny a heves esőzés és az erős szél miatt nem rajtolhatott el 15 órakor, 25 perccel később pedig a mezőny két kört tett meg a biztonsági autó mögött, majd a versenybíróság piros zászlóval félbeszakította az eseményt. Csaknem három és fél órás várakozást követően 18:17 órakor újfent kigurultak a versenyautók a pályára a safety car mögött, de két kör után ismét visszatértek a boxutcába, mert megint piros zászlóval leállították a körözést.

Az újraindításnál ugyanakkor egyórás időhatárt rendeltek el a versenybírók, ennek a leteltét viszont végül nem várták meg, 30 perc után végeredményt hirdettek, mert az időjárás nem javult. A mezőny így gyakorlatilag a rajtsorrendnek megfelelően „ért célba”, az első tíz helyen zárók pedig a helyezésükért járó világbajnoki pontok felét kapták meg.
A világbajnokság egy hét múlva folytatódik Hollandiában.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a

Saldanha távozik a Ferencvárostól

Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!