Közösségi oldalak

Sport

Tanultak a pandémiából is a kick-boxosok

Miközben kezd visszatérni az élet a kick-boxban is, a sportág világszövetsége igyekszik észrevenni és megtartani a koronavírus-járvány során felszínre került pozitív hozadékokat is. Ilyenek a pandémia alatt sikerrel megrendezett online szemináriumok, amelyek folytatását tervezi a WAKO Sportolói Bizottsága, élén a magyar Mórádi Zsolttal – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

Az elmúlt bő egy évben a sportolói bizottság azon dolgozott, hogy miként lehet az egész világot érintő járványhelyzet alatt is motiváltan tartani a sportolókat és edzőiket – számolt be róla a bizottság magyar elnöke. A pár évvel ezelőtti visszavonulása óta is a sportág legeredményesebb versenyzőjének számító Mórádi Zsolt elmondta: céljaik elérése érdekében egyebek mellett a közelmúltban egy virtuális kick-boxos hétvégét rendeztek, szombaton és vasárnap is négy-négy előadás-edzéssel.

„Az online szemináriumokból álló kétnapos program időrendjét úgy állítottuk össze, hogy az minél interaktívabb legyen. Japántól az Egyesült Államokig be tudjanak csatlakozni az érdeklődők, és az élő órák végén kérdezhessenek is az instruktoroktól. Mivel fontosnak tartottuk, hogy minél szélesebb bázist érjünk el, a kezdeményezés lefedte az összes szabályrendszert. Mindegyikben olyan népszerű sportolókat és edzőket kértünk fel, akik a legmagasabb szintű képzést tudják adni a résztvevőknek, egyúttal érdekesek egyéniségei a kick-boxos világnak. Hiszen az is a célunk volt, hogy a kurzusok ne szárazak legyenek, hanem élvezzék azt az emberek, elősegítve ezzel a közösség együtt maradását és fejlődését”

– mesélte Mórádi Zsolt.

A tízszeres világbajnok sportoló meggyőződése, hogy a járvány sok negatívuma mellett észre kell venni pozitív hozadékokat is, például azt, hogy az online térben szinte időtől és helytől függetlenül lehet bizonyos programokat tartani. Ezért a jövőben is terveznek ugyanilyen virtuális hétvégét.

„A mostani alkalommal több mint 300-an vettek részt a szemináriumokon, és Óceániától Amerikáig minden földrészről voltak becsatlakozóink. Ezt nagy sikernek tartjuk, ezért már most szervezzük a következőt. Meggyőződésünk, hogy hasznos és sikeres lesz akkor is, ha közben újra beindulnak az edzések és versenyek”

– vélekedett Mórádi Zsolt.

A magyar sportvezető azt is elmondta, hogy a szemináriumok teljes bevételét jótékonyságra fordítják. A WAKO-nak ugyanis létezik egy társadalmi felelősségvállalási célokat szolgáló pénzalapja, amelyből egyebek mellett nők rákellenes küzdelmét támogatják és egy jordániai menekülttábor kick-box életét segítik – ebbe az alapba kerül a virtuális hétvégék bevétele.

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum